A Kis-Balatonon - a beavatkozások ellenére - nagykiterjedésű természetközeli állapotokat mutató növényzeti típusokat találunk, legfontosabbak: lebegő és gyökerező hínártársulások; nádasok; magassásosok; mocsárrétek; kaszálók és legelők; láperdők és fűzligetek. Az élőhelyek jellemzését a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer, Általános Nemzeti Élőhelyosztályozási Rendszere (Á-NÉR) alapján állítottuk össze (FEKETE ET. AL. 1997). A Kis-Balaton védett és fokozottan védett gerinceseit HORVÁTH JENŐ 1997-ben megjelent Kis-Balaton és természetvédelem című munkája alapján állítottuk össze.

A lebegő és gyökerező hínártársulások főbb jellemzői

A víz színén úszó vagy alámerült növényekből áll. Kevés fajból álló társulás, igen gyakran egyetlen faj alkotja, mely ilyenkor tömeges. A társulást alkotó növényfajok kisebb nagyobb foltjai gyakran mozaikolnak egymással. Rendszerint nagy tömegben és magas borítási értékkel jelennek meg a növényfajok, melyek ezt az élőhelytípust alkotják. Ezt az élőhelytípust alkotó jellemző növények:
Békalencse különböző fajai (Lemna sp.); tócsagaz (Ceratophyllum sp.); vízidara (Wolffia arrhiza); kolokán (Stratoides aloides); rence (Utricularia sp.); békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae); fehér tündérrózsa (Nymphaea alba); vizitök (Nuphar lutea); sulyom (Trapa natans); vidrakeserüfű (Polygonum amphibium).

A fent felsoroltak között természetvédelmi szempontból különösen értékes társulások a következők:
A kolokános (Stratoides aloides), melynek levélrózsáiban temérdek ízeltlábú, lárva, lápi póc talál életteret. Itt fejlődik a rendkívül ritka zöld acsa (Aeschna viridis) lárvája. A tündérrózsás vidrakeserűfüves társulások mint fészkelőhelyek rendkívül érétkesek a szerkők és csérek szempontjából. A sulyom pedig értékes védett növényünk, melynek állományai a vízrendezések miatt többfelé visszaszorultak.

A nádasok főbb jellemzői

Az előző élőhelytípustól legfőképp abban tér el, hogy általában több faj alkotja, a fajok száma azonban még mindig alacsony. Általában egy uralkodó faj tömeges jelenléte jellemzi az élőhelyet, mellette általában több magassági szinten vannak jelen a társulásképző fajok. (Az úszólápokat is ebbe a csoportba soroljuk.)
Az élőhelytípust alkotó és jellemző növények:
nád (Phragmites australis); gyékény (Typha sp.); vízi harmatkása (Glyceria maxima); télisás (Cladium mariscus); mocsári galaj (Galium palustre); vízi peszérce (Lycopus europaeus); vízi menta (Mentha aquatica); nádi boglárka (Ranunculus lingua); mocsári tisztesfű (Stachys palustris); lápi csalán (Urtica kioviensis); tőzegpáfrány (Thelypteris palustris); réti füzény (Lythrum salicaria); sás fajok (Carex sp.) csomorika (Cicuta virosa); kálmos (Acorus calamus) helyenként a hínártársulások fajaival képez társulást (pl. tócsagaz (Ceratophyllum sp.); békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) stb.).
Az élőhely természetvédelmi jelentősége
Rendkívül fontos fészkelő és táplálkozó hely a nádi énekesmadarak serege számára, de a telepesen fészkelő gémfélék szempontjából is jelentős. A Kis-Balatont eredetileg az itt található hatalmas gémtelepei miatt nyilvánították védetté.
Az élőhelyen előforduló védett fajok: tőzegpáfrány; lápi csalán; csomorika; nádi boglárka; télisás, kálmos

Zsombéksásosok és nem zsombékoló magassásrétek jellemzői

A zsombéksásosok a „szárazföldi” és a vizes fázis növényzetének kisléptékű mozaikját alkotja. A „szárazföldi” fázist a vízből kiemelkedő zsombékok alkotják, míg a zsombékok közötti vizes fázist a semlyékek képezik. A zsombékok tetején a nádas és a láprétek növényeit találjuk (pl. réti füzény (Lythrum salicaria); tőzegpáfrány (Thelypteris palustris) stb.) de gyakran szárazföldi gyomnövényeket is. A semlyékekben alámerült vízinövényeket (pl. tócsagaz, rence stb.). Leggyakoribb zsombékképző a zsombéksás (Carex elata).
A magassásréteket sűrű növésű sásfajok alkotják rendszerint egy helyen egy faj egyeduralkodó, leggyakoribb társulásalkotó faja a mocsári sás (Carex acutiformis) vagy a parti sás (Carex riparia). Az élőhelyre jellemző fajok: mocsári gólyahír (Caltha palustris); réti kakukktorma (Cardamine pratensis); sárga nőszirom (Iris pseudacorus).
Természetvédelmi jelentőség
A Kis-Balatonon a nádas mellett ez a másik legelterjedtebb élőhelytípus. A sásosok talán még veszélyeztetettebbek, mint a nádasok. A szocializmus erőltetett vízrendezései következtében jelentős állományai tűntek el. Védett növénye: tőzegpáfrány.

A mocsárrétek jellemzői

Időszakosan vízborította területeken jellemző társulás. Tavasszal általában tocsogós, vizes élőhely, azonban nyáron a vízszint mélyre lesüllyedhet. Nedvességkedvelő fajok jellemzik ezt az élőhelyet: őszi vérfű (Sanguisorba officinalis); sárga nőszirom (Iris pseudacorus); fekete nadálytő (Symphytum officinale); mocsári sás (Carex acutiformis); parti sás (Carex riparia); réti boglárka (Ranunculus acris); közönséges lizinka (Lysimachia nummularia); mocsári aszat (Cirsium palustris); réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi); mocsári kosbor (Orchis laxiflora ssp. palustris); agárkosbor (Orchis morio); vitézkosbor (Orchis militaris); hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata); széleslevelű ujjaskosbor (Dactylorhiza majalis); vitézvirág (Anacamptis pyramidalis); pókbangó (Ophrys sphecodes). Elsősorban a peremterületeken jellemző.
Természetvédelmi jelentőség
Védett növényekben gazdag társulás. Védett növényei: sárga nőszirom; mocsári kosbor; agárkosbor; vitézkosbor; hússzínű ujjaskosbor; széleslevelű ujjaskosbor; vitézvirág; pókbangó (fokozottan védett faj).

Kaszálók - legelők

Tavasszal vízborította nyárra kiszáradó területek magasfüvű - általában sédbúzás (Deschampsia caespitosa) - rétjei. Jellemző magasfüvű társulásalkotó fajok még a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), sovány perje (Poa trivialis), franciaperje (Arrhenatherum elatius). A társulásra jellemző fajok a rezgőpázsit (Briza media); rókasás (Carex vulpina); szőrös sás (Carex hirta); Cirsium palustre; kúszó boglárka (Ranunculus repens); közönséges lizinka (Lysimachia nummularia); illatos borjúpázsit (Anthoxanthum odoratum).

Itt említjük meg a kis kiterjedésű, de természetvédelmi szempontból rendkívül értékes - pusztai csenkesz (Festuca rupicola) dominálta - száraz gyepeket, melyek orchidea fajokban általában gazdagok. Védett faja a tarka nőszirom (Iris variegata). Ez a gyeptípus a Kis-Balatonban található szigeteken fordul elő, a legeltetés ill. a kaszálás hiányában elgalagonyásodnak.
Természetvédelmi jelentőség
Hagyományos állatfajtákkal legeltetik ezeket a területeket, mint a magyar szürkemarha (Bos taurus primigenius podolicus), vagy a bivaly (Bos bubalus domesticus). Legeltetéssel vagy kaszálással tarthatók fenn ezek a fajgazdag élőhelyek.

Láperdők és fűzligetek

A láperdőket leggyakrabban mézgás éger (Alnus glutinosa) alkotja, mely hatalmas támasztógyökereiből úgynevezett „talpat” képez. Az ilyen láperdőben erdőalkotó elegyfafaj a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és a szilfavész óta megritkult vénicfa (Ulmus laevis). A láperdőkben tömeges a lápi csalán (Urtica kioviensis) a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana), a kevésbé zárt vízborította helyeken békaliliom (Hottonia palustris) összefüggő szőnyege található.

Helyenként találni az egykori tölgy-kőris-szil ligeterdők maradványait, ahol a lombkoronaszintben a kocsányos tölgy (Quercus robur) a magyar kőrissel (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és a vénicfával (Ulmus laevis) elegyedik. Jellemző védett fajai a békakonty (Listera ovata), kardos madársisak (Cephalanthera longifolia), szártalan kankalin (Primula vulgaris), tavaszi tőzike (Leucojum vernum), madárfészek kosbor (Neottia nidus-avis), pirítógyökér (Tamus communis), csillagvirág (Scilla sp.).

A fenti két élőhely védett fajai: lápi csalán, a tőzegpáfrány, szálkás pajzsika, békaliliom, békakonty, kardos madársisak, szártalan kankalin, tavaszi tőzike, madárfészek kosbor, pirítógyökér, csillagvirág. Öreg erdők fészkelő madara a fokozottan védett rétisas (Haliaëtus albicilla).

A puhafaligetek általában mesterséges telepítések eredményeként jöttek létre, a lombkoronaszintet mesterséges nyárfahibridek (Populus x sp.) vagy fűz (Salix sp.) fajok alkotják. Az ilyen ültetvények természetvédelmi szempontból nem jelentősek, gyakran ültetik őket gyeptársulások helyére.

A mocsárvilágra jellemző a lápi póc (Umbra krameri), ez a védett halfajunk a Kárpát-medence bennszülött faja. A mocsári a réti csík (Misgurnus fossilis) kiválóan alkalmazkodott. Hajszálerekkel átszőtt utóbele a légköri oxigén felvételét is lehetővé teszi. Egykoron a csíkászat virágzó tevékenység volt a Kis-Balaton környékén, hiszen e halfaj egyik fő böjti eledelnek számított, ma védett halfajunk. Halfaunisztikai szempontból kuriózum a sodrófaponty (Cyprinus carpio morpha hungaricus) jelentős állománya.

A hüllők közül rendszeresen előfordul a mocsári teknős (Emys orbicularis), melyet a középkorban fogyasztottak. A vizisikló (Natrix natrix), a kockás sikló (Natrix tesselata) mindenütt gyakori.

A sekély vizekben a kétéltűek nagy tömegeivel találkozni, különösen a peterakás időszakában kora tavasszal. A Kis-Balaton kétéltűekben gazdag itt él a tarajos gőte (Triturus cristatus), pettyes gőte (Triturus vulgaris), kecskebéka (Rana esculenta fajkomplex), mocsári béka (Rana arvalis); vöröshasú unka (Bombina bombina), barna ásóbéka (Pelobates fuscus), a barna varangy (Bufo bufo) és a zöld varangy (Bufo viridis). (Hazánkban valamennyi kétéltű és hüllő védett!)

A Kis-Balaton madárvilága rendkívül változatos, ennek megőrzését nemzetközi szerződésekben is rögzítették. 1993-ban a terület felkerült a nemzetközi jelentőségű vadvizek listájára (Ramsari Egyezmény).

A területen az egyik leggyakoribb ragadozó madár a barna rétihéja (Cyrcus aeruginosus) azonban költ a ritka hamvas rétihéja (Circus pygargus) is. A nedves réteken költési időben - éjszaka - szól a haris (Crex crex). A piroslábú cankó (Tringa totanus) a nedves rétek fészkelő madara. A nádasok jellemző énekesmadara a foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus) a nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides) a nádisármány (Emberiza schoeniclus). Az alámerült vizinövényekben bővelkedő nyílt területeken a kis vizicsibe (Porzana parva) és a pettyes vizicsibe (Porzana porzana) rendszeres fészkelő. A nádasban telepesen költ a fokozottan védett nagykócsag (Egretta alba), kiskócsag (Egretta garzetta), a kanalasgém (Platalea leucorodia), az üstökös gém (Ardeola ralloides), a védett szürkegém (Ardea cinerea), vörösgém (Ardea purpurea) bakcsó (Nycticorax nycticorax) törpegém (Ixobrynchus minutus), bölömbika (Botaurua stellaris). A nyílt vízfelületeken, mely gazdagon benőtt alámerült hínárnövényzettel, költ a fokozottan védett cigányréce (Aythya niroca), gyakran találkozni a nyári lúddal (Anser anser). A nyíltvizes területeken valamennyi récefaj megtalálja életterét. A nádi énekesmadarak közül gyakran hallani a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus), nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides), cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus), fülemülesitke (Lusciniola melanopogon), barkóscinege (Panurus biarmicus) énekét. A függőcinege (Remiz pendulinus) jellegzetes fészkét általában fűzfára készíti. Telepesen fészkel, vízben álló fákra - a kárókatona (Phalacrocorax carbo) - közel 900 pár előfordulása ismert - teljes halfogyasztásuk a fiókákkal együtt napi l,5 tonna. Szintén telepesen fészkel, de vízen úszó fészket épít a fattyúszerkő (Chlidonias hybrida). A sirályok és csérek előszeretettel alakítanak fészkelőkolóniákat a növényzetmentes szigeteken. Itt küszvágó csérek (Sterna hirundo) a dankasirályok (Larus ridibundus) tömegesen fordulnak elő, amelyekben meg-megjelenik a szerecsensirály (Larus melanocephalus) mint költőfaj. A területtel határos löszfalakban tömegesen fészkel a partifecske (Riparia riparia) és az egzotikus megjelenésű fokozottan védett gyurgyalag (Merops apiaster).

A rágcsálók közül két ritka jégkorszaki maradványfaj az északi (patkányfejű) pocok (Microtus oeconomus) és a csalitjáró pocok (Microtus agrestis) együttes előfordulása érdemel említést. A patkányfejű pocoknak hazánkban két stabil populációja ismert, melyek közül az egyik a Kis-Balatonon van. Említést érdemel a főleg nyíltvizeket kedvelő fokozottan védett vidra (Lutra lutra), melynek stabil populációja él a területen.


© 2003 - Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Információ